Az Emberi Erőforrás Miniszter irányelve az onkopszichológiai ellátásokról 2021-11-01

Végre, elérkeztünk egy fantasztikus ÖSSZEFOGÁS EGYIK FONTOS eredményéhez!
Hála és köszönet mindazoknak az elkötelezett szakembereknek, akik munkássága nyomán végre megjelenhetett: „ Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyi szakmai irányelve az onkopszichológiai ellátásról” - 2021. LXXI. ÉVFOLYAM 19. szám EGÉSZSEGÜGYI KÖZLÖNY 19. szám 1955. oldaltól – Letölthető innen:
http://www.kozlonyok.hu/kozlonyok/index.php?m=0&p=kozltart&ev=2021&szam=19&k=6
Az onkopszichológiai ellátásról SZÓLÓ IRÁNYELV SZEKTORSEMLEGESEN KÉSZÜLT, több ellátási szintet, és szakterületet is érintve! A fogalmakat is definiálva olvashatjuk végre! HÁLA ÉS KÖSZÖNET AZ IRÁNYELV FEJLESZTÉSBEN, VÉLEMÉNYEZÉSBEN RÉSZTVEVŐKNEK!!!! Sokakat nem ismerek, de akiket Facebook-os ismerősként is néven tudok nevezni, most megteszem: Dr. Kovács Péter, Csernákné Riskó Ágnes Dr., Dr. Majláth Mónika, Koncz Zsuzsa, Prof. Dr. Dégi László. A többi jeles személy a letölthető közlönyrészben olvasható.

Aki figyelemmel kísérte megosztásaimat, hallhatta Prof. Dr. Dégi László szavait, miszerint „A pszichoonkológiai ellátás Egyetemes emberi jog kell, hogy legyen!” – Magyarországon most gyökeret eresztett az onkopszichológiai ellátáshoz való EGYETEMES HOZZÁFÉRÉS JOGA!!!!
Hála és köszönet a Független szakértőnek:
Prof. Dr. Dégi Csaba László, Nemzetközi Pszicho-Onkológiai Társaság (IPOS) főtitkár, véleményezőnek is!
Köszönet mindenkinek, aki cselekedett e régen várt, vágyott fontosságért, a szektorsemleges onkopszichológiai támogató ellátás útjára indul, és ebben helyet kap a daganatossággal diagnosztizáltak, a túlélők és hozzátartozók onkopszichológiai támogató ellátása is!

Köszönet az AVON-nak, köszönet a jelölőimnek, köszönet a 10.000-res szavazótáboromnak, hogy ez a weboldal életre kelhetett, és folyamatosan hírt adhatok az örömteli fejleményekről is!
Lejegyezve: 2021.11.01.